Rejtélyes teremtmények

Idegenek vagy szökött génkísérletek?

Kísérteties jelenések

Mi rejlik a túloldalon?

Különleges képességek

Vajon mind képesek vagyunk rá?

Utazók más korokból

Honnan jöttek? Hová tartanak?

Tündérek 1.rész

Törpék és egyéb kis méretű emberkék nem csak a mesekönyvek lapjain léteznek,hanem számos nép legendájában,mondájában és mitológiájában is. Ezeket három részre bonthatjuk le: A törpék legfőbb eredeztetése kelta legendákra épül,hagyományos módon itt csúcsosodik ki a törpe mítosz. 

Az angol és ír feljegyzésekben,különböző írásokban találjuk meg e kis méretű lényekre vonatkozó legteljesebb utalásokat és hivatkozásokat. Írország a legfőbb bástyája ezen mítoszok összességének. Ám nagyon gyakori említések találhatók a skandináv népek emlékirataiban is. A norvég,svéd,de még a germán népek is rengetegszer említést tesznek egy apró népcsoportról,akik a föld alatt élnek. Végül a görög,római és egyiptomi feljegyzések,gyűjtemények tesznek kisebb említést róluk. Ezekben száz számra hevernek a törpékről,koboldokról és manókról szóló történetek.

A történeti kutatások alapján elmondhatjuk azonban,hogy e-kis termetű lények sokkal régebben még nagyon sokan voltak,és a föld fölött éltek. Az ember megjelenése,térnyerése és hódító törekvése azonban visszahúzódásra késztette a törpéket,akik ezután jobbára a föld alatt éltek,vagy máshol elbújva az emberi civilizáció elől. A törpék leginkább az öreg kontinensen voltak honosak,ám kisebb kolóniákban éltek Amerikában és Ausztráliában is. A legendák szerint egyes törpék,illetve koboldok mágikus varázserővel rendelkeztek. Alapjában véve nem voltak gonosz természetűek,azonban az emberrel szemben kialakult ellenségeskedés arra motiválta őket,hogy kisebb gonoszkodással,ijesztgetéssel és gyerekek elrablásával gyakoroljanak nyomást az emberre,így szerezve maguknak presztízst.

Mivel a mitológia alapjaiban véve reális kiindulóponton nyugszik feltételezhetjük,hogy ilyen vagy ehhez hasonló lények valóban léteztek.
Egyesek számára ez már egyáltalán nem is kétséges,főleg ha betekintést nyerünk néhány történetbe. Az egyik a XVII. századi Magyarországon történt.

Selmecbányán szokás szerint jó pár ember minden nap a bányába indult dolgozni,hogy megfelelő mennyiségű színes és nemes-ércet nyerjen ki. Azonban egy napon nem mást láttak odaérkezésükkor mint néhány törpét,akik nagyon apró,3-4 ökölnyi méretűek voltak,vén arcúak,és bányász módra öltözködve kezükben tartottak néhány csákányt és lámpát. Az óvatlan törpék – az emberek megjelenésekor – azonnal elillantak.

Egy másik eset 1138-ban egy német kolostorban történt. Egy pap szentmise után különös alakot pillantott meg egy nagy,tátongó,falba vésett lyuk mellett. Ez a törpe korom fekete színű volt,semmilyen nyelven nem beszélt. A pap miután elkapta,alaposan végignézte,majd elengedte,a törpe pedig villám gyorsan visszamászott abba a bizonyos lyukba. Soha többé nem látták.


1932-ben Amerikában egy újabb törpékkel kapcsolatos hihetetlen felfedezés borzolta és ejtette ámulatba a megdöbbent embereket. Egy sziklahasadék tövében olyan halott törpére bukkantak kalandozók,amely törökülésben ült,35 cm magas volt, és mumifikálódott testén,az arca ráncos volt és barna,orra lapos formájú,homloka alacsony és szája széles volt. A nézelődés után otthagyták.

Manókról, koboldokról az észak-európai népek legendái mesélnek. A régi magyar szájhagyomány szerint Erdélyben és Csallóközben száz éve nem számított ritkaságnak, hogy tündérek köszöntek rá a természetben vándorlókra.

Nos közvetlen bizonyító erejű dolgokkal nem szolgálhatok,ám érdemes elgondolkodni az alábbi néhány fontos és lényeges jellemzőn,momentumon,ami a bizonyítás,hit,kételkedés megállapításához szükséges.


Az alábbi jellemzők és tények a manók,törpék,tündérek és koboldok létezését bizonyíthatják.
  • Elsőként mindjárt ide is sorolhatjuk a különböző népek mitológiájában,legendáiban,mondáiban lejegyzett történeteket és meséket.
  • Ezek mindig a valóságból indulnak ki,csak éppen színesítik őket,hogy hitelesebb és fantáziadúsabb történet kerekedjen ki belőle.
  • Másodsorban szemtanúk és egyéb beszámolók tanúskodnak arról,hogy ezek a lények bizony léteznek,léteztek ma is.
  • Továbbá a föld alatt rengeteg kis méretű,szűk járatokat találtak emberek ásatások során. Föld alatti,bányák alatti alagutak,járatok is a létezésüket támasztják alá.
  • Másrészt ezekben a járatokban olyan apró munkaeszközöket találtak a régészek,amelyek csupán pár centisek voltak. Törpe szerszámok ?
  • Másrészt a törpék létezése anatómiailag,biológiailag is lehetséges,hiszen napjainkban is találunk olyan népcsoportokat a földön,amelyek sokkal kisebbek egy átlagembernél. Ott vannak például a pigmeusok,de említhetnénk az evolúcióra épített tudományos magyarázatokat is.
  • A fejlődés szerepe így mérvadóvá válik,felértékelve a biológiai és fizikai fejlődési szakaszokat. De a törpék megtalálhatóak a kulturális emlékek közt is: az ősember kultuszában domborműveken,sziklarajzokban is fellelhetők ezek művészi stílusban alkotott források révén.
     
  • Sőt,vallási eredetű filozófiai tézisek is születtek erre vonatkozóan. Az özönvíz idején az emberek éheztek,szomjaztak,így az utódok egyre inkább visszafejlődtek,alkalmazkodtak a kicsi igényekhez,ez pedig olyan evolúciós fejlődést produkált aminek eredményeképpen egyre kisebb gyerekek születtek. 

Talán a közeljövőben majd ismét felbukkannak ezek a rejtélyes lények,és akkor bizonyító erejű felvételt is készíthetünk róluk, így azután már nem csak a mesékben fogjuk látni őket,hanem valódi természeti környezetükben is…

Shambala legendája

A régi bölcsek szerint létezik egy hely, ahol az ég és a föld találkozik. Tibeti és mongol lámák ősidők óta emlegetnek egy bizonyos Shambalát, ám ezt a helyet hiába is keresnénk a térképen, nem találnánk.

A modern tudósok véleménye megoszlik arról, valóban létezett-e az a földi paradicsom, amelyet a hagyományok emlegetnek. Egyesek a fantázia szüleményének tartják, mások viszont valamelyik közép-ázsiai történelmi királysággal azonosítják. Mindazt, amit a helyéről tudunk, egy tibeti legenda foglalja össze, amely Shambalát az "északi nyugalom helyének" nevezi, ami arra utal, hogy a mitikus birodalom valahol Tibettől északra található. Ezt támasztják alá az indiai hagyományok is, miszerint a Himalájától északra van egy Kalapa nevű hely, ahol tökéletes emberek élnek.


A legenda szerint Buddhát Shambalában avatták be a titkos tanokba. A rejtett hely a legenda szerint egy völgy mélyén bújik meg, s óriási hófödte hegycsúcsok veszik körül. Megközelítését egy tó, vagy kiszáradt tó meder nehezíti, s csupán egy keskeny hágón vagy barlangon keresztül vezet oda út. A lámák szentül állítják, hogy Shambalába nem juthat el minden vándor - csak az, aki meghívást kapott oda.

Ha feltételezzük, hogy ez a misztikus birodalom valóban létezik, akkor valószínűleg a Kína nyugati felében húzódó hatalmas területen kell keresnünk, melynek ma Hszincsiang Ujgur a neve. Itt, a Kunlun, a Tien-san és az Altaj hegyláncai között több szélfútta medencét találunk, amelyek 3000 évvel ezelőtt virágzó városi civilizációknak adtak otthont. Egyes tudósok szerint Shambala mítosza azokból az elképzelésekből eredeztethetõ, hogy az Altaj hegység valaha a sámánok lakhelye volt.

A hagyomány szerint Shambala lakói maguk gyógyították minden betegségüket, olvasni tudtak mások gondolataiban, megjósolták a jövőt, és akár 100 évig is éltek. Királyuk meglepően fejlett technikákat ismert a legenda szerint. Igen messzire ellátott, sőt egy égre nyíló ablakon át más bolygók lakóinak életét is tanulmányozta. Kőlovait a szél energiája hajtotta.

Tibeti jövendőmondók szerint Shambalának 32 királya lesz, s mindegyikük 100 esztendeig uralkodik. Az első az i. e. VI. században, Buddha életében volt hatalmon, az utolsó, pedig hatalmas seregével majd győzelmet arat a gonosz erői felett, és meghozza az aranykort az egész földkerekségnek. A legenda szerint akkor oldódik majd meg Shambala rejtélye is.

Egyéb legendák arról mesélnek, hogy Shambala a levegőben található, lebegő város, amit nem tart semmi, mégis ott van. Meditációs állapotban már sokan megjárták Shambalát, akik arra érdemesnek mutatkoztak, és ez által meghívást kaptak oda szellemi vezetőiktől.

Érdekes, hogy Shambala legendájában is a jó és a rossz harcáról van szó. A Dimenzióváltás sem más, mint egy magasabb rezgésszintre való belépés, felemelkedés. Ha összehasonlítjuk a két dolgot, akkor levonhatjuk a következtetést, miszerint mindkét legenda lényege az, hogy elérkezik majd az idő, amikor a jó győzedelmeskedik a gonosz felett és beléphetünk egy másik, emelkedettebb világba.

Tulajdonképpen mindegy, hogy Shambalának vagy 5. dimenziónak hívjuk, ugyanarról a jelenségről van szó, és ezoterikus körökben egyre többet beszélnek róla, mintha már nem lenne sok idő a változásig...

A kristálykoponyák rejtélye

A titokzatos, emberi koponyát formázó, kristályból kifaragott szobrok eredete, rendeltetése nem ismert, de számos feltételezés látott napvilágot velük kapcsolatban. Vallási rítusok, varázslatok, szertartások kellékeinek tartják őket, sokan a földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket.

Egy ősi indián legenda szerint a Földön 13 emberi méretű koponya létezik, melyek hatalmas, természetfeletti tudás hordozói. Fontos információkat tartalmaznak az emberiség eredetével és jövőjével, a világegyetem rejtélyeivel kapcsolatban. Ez a tudás azonban akkor válik hozzáférhetővé és az emberiség közkincsévé, ha mindegyik kristálykoponya előkerül, és egybegyűjtik őket. Ám ez csak akkor történhet meg, ha az emberiség elér egy bizonyos erkölcsi fejlettségi fokot, hogy ne éljen vissza a tudással.

Eredetük ködbe vész

A leghíresebb kristálykoponya az 1924-ben, egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásakor Frederick Albert Mitchell-Hedges régész lánya által talált darab. Ez a koponya az egyetlen, amely két darabból áll. A kvarckristályból készült koponya tömege 5,2 kg, és anatómiailag szinte tökéletes.

Dorlandnek a vizsgálat során az a meglepő körülmény is feltűnt, hogy a koponya a kvarc kristálytengelyének irányát figyelmen kívül hagyó módon készült, holott ez a tengely határozza meg, hogy a kifaragás során mekkora eséllyel reped meg a kristály. A kutató ráadásul a legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezett fel karcolásnyomokat a koponyán.

A kristálykoponya eredete a történelem homályába vész; kora meghatározhatatlan, funkciója, elkészítésének módja nem ismert. A kvarckristály ennyire precíz megmunkálása olyan technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére. A kvarckristály keménysége miatt az egyetlen eszköz, amivel meg lehet munkálni – a mai ismereteink szerint – a gyémánt. Frank Dorland restaurátor szerint a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végzett megszámlálhatatlanul sok kezeléssel kivitelezték. Ez a folyamat körülbelül 300 évnyi munkába kerülhetett. A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára elfeledett eljárással készült, vagy több évszázad alatt nyerte el mai formáját.

Médiumi információ

Carole Wilson, Kanada legismertebb médiuma, akinek segítségét a rendőrség is rendszeresen igénybe veszi megoldatlan gyilkossági ügyek esetében. Mint médium, képes rá, hogy a kristálykoponyában tárolt információkhoz hozzáférjen. Carole szerint a kristálykoponyákat sok-sok évezreddel ezelőtt alkották egy magasabb intelligencia tagjai – egy olyan civilizáció, amely megelőzte a majákat.

Így vall erről: „Ez a tárolóedény tartalmazza sokak elméjét és az egy elmét… Nem az általatok ’fizikainak’ nevezett eljárás útján készült. Jelenlegi formájába a gondolat hatalma öntötte... A világ java része a szellem erejével jött létre. A szellem teremti az anyagot. Ez az edény azért kristályosodott ki, mert neked, a három dimenzió által behatároltan, szükséged van a látásra, a hallásra és a tapintásra…

További edények fognak előkerülni… számosan vannak még… Amikor valamennyi tárolóedény együtt lesz, bámulatos tudásnak lesztek birtokosává… A fény és a hang lesz a kulcs; amikor a megfelelő rezgést előállítjátok, megkapjátok az információt, melyre szükségetek van… De az idő még nem jött el… Még mindig vannak olyanok, melyek még formát sem nyertek… és mások, melyek biztonságban pihennek az óceánok mélyén… Túl veszélyes lenne az embernek birtokolnia ezt az információt… túl korai az evolúció szempontjából… mert az emberiség még mindig a pusztítás eszközeinek jobbítására tör.”

Ősi indián legenda

Az őslakos amerikaiak között a mesélés hagyománya az eszköze annak, hogy titkos tanításaikat generációról generációra átadják egymásnak. A cherokee-k a következőket mondták el:

Kezdetben 12 világ létezett az emberi élet számára. Ezek a planéták különböző napok körül keringtek. A bolygók mindegyike összegyűjtötte tudását, és ezt a tudást egy holografikus számítógépbe táplálta: egy kristálykoponyába. A planéták öregjei segítették a Föld népeit, hogy felépítsenek négy nagy civilizációt: Lemúria, Mu, Mieyhun, és Atlantisz civilizációit. Arra használták fel a koponyák tudását, hogy misztikus iskolákat hozzanak létre, a rejtett bölcseletek iskoláit, és titkos gyógyító szervezeteket. Később kezdték széles körben is elterjeszteni a tanokat. Az információ megközelítőleg 750 000 esztendővel ezelőtt érkezett meg, és 250-300 000 esztendővel ezelőtt kezdődött el a terjesztése a Földön. 

A koponyákat egy piramis belsejében tartották – a Bárkaként ismert hatalmas formációban. A Bárka a szent bolygókról származó, körben elhelyezett 12 koponyából állt, egy tizenharmadikkal, a leghatalmasabbal, a formáció középpontjában. Ez a tizenharmadik koponya képviselte valamennyi világ kollektív tudatát, és kapcsolódott valamennyi szent planéta tudásához.

Az utazó emberek a koponyákból álló Bárkát először az olmék néphez vitték el, majd a maják vették át, azután az aztékok. Ám az aztékok arra használták fel a koponyák hatalmát, hogy visszaéljenek saját erejükkel, és másokat az irányításuk alá vonjanak. Az egyetlen hatalom, amely képes volt megtörni az aztékokat, a spanyol birodalom volt. Amikor a papok, akik Cortezzel érkeztek, meghallották a kristálykoponyák hírét, az információt eljuttatták Rómába, a pápának is. Mielőtt azonban megkaparinthatták volna a kristálykoponyákat, a helyi papok és harcosok elmenekültek velük. A koponyák szétszóródtak a világban, és addig kell vándorolniuk, míg megtanulunk osztozni egymással a tudáson, gondoskodunk egymásról, tanítjuk egymást, és békés, harmonikus világot teremtünk a Földön.”

A hölgy, aki hatot birtokol

Nem tudjuk, hány darab kristálykoponya lehet a Földön, de közülük hattal Joky van Dieten Maasland büszkélkedhet. A holland hölgy élőlényeknek tekinti a kristálykoponyákat, akikkel állandó telepatikus kapcsolatban áll. Úgy gondolja, hogy élő entitások, élő energia-források. Mindegyikük más típusú kristályból készült és mind máshonnan került hozzá: Oroszországból, Mongóliából, Olaszországból, Peruból, Brazíliából és Guatemalából. Szerinte a kristálykoponyák eszközök, hogy kapcsolatba kerülhessünk a csodákkal. Mindenki számára megnyílnak, akik meditálni szeretnének velük.

Joky van Dieten Maasland így beszél a koponyák misztériumáról: „Mi mindannyian részei vagyunk egy varázslatnak, de egyenként a saját főszerepünket játsszuk az élet nevű csodában. A kristálykoponyák arra tanítanak engem, hogy láthatatlan erők vannak körülöttünk, amiket "lecsapolhatunk", saját javunkra használhatunk, s ezáltal mindig egy pozitív szervezet részei lehetünk. A kristálykoponyák tökéletesen megváltoztatták az életemet. Amióta velem vannak, sok felismerést tettem, minden nagyon szép körülöttem, és csodálatos emberek keresztezik az utamat, akiktől nagyon sokat tanulok.”

Különös tulajdonságok
A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai figyelemreméltók. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez láthatóan tudatos tervezés eredménye. Számos tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségről számolnak be azok, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen elmondták, hogy képes a színét változtatni, hangot és illatot kibocsátani, szemüregébe nézve pedig némelyek régi épületeket, embereket láttak. Egyszóval a koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.

Ezek a tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy a kristálykoponyák sajátos adattároló rendszerek, melyek képesek a körülöttük áramló energiát és rezgéseket, a közelükben előforduló embereket és eseményeket rögzíteni, majd visszajátszani. A régi legendák szerint a kristálykoponyák gyógyításra is szolgáltak. Ezt igazolják a koponyák jelenlegi „gondviselői” is, akik maguk is tapasztaltak gyógyulást, sőt a koponyákat meglátogató vendégek is.

astronet

Önbeteljesítő jóslatok

Önbeteljesítő jóslatnak nevezzük az olyan jóslatokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve valóra váltja önmagát. Önbeteljesítő jóslatokkal mindenhol találkozunk koroktól és népektől függetlenül, minthogy ez az emberi psziché egyik jellegzetes terméke. Meghatározására és részletes leírására Robert K. Merton szociológus vállalkozott, maga az elnevezés is tőle származik: „önbeteljesítő jóslat”.
„Az önbeteljesítő jóslat egy kezdetben hamis állítás, amely változást idéz elő a viselkedésben és ez a változás az eredeti hamis állítást végül valóra váltja.”
Az önbeteljesítő jóslat, noha teljességgel valótlan, mégis beváltja magát, minthogy igazságként kezelik. A legtöbbször valamilyen fajta félelem vagy logikai zavarodottság áll a hátterében, s ez készteti az embereket arra a reakcióra, hogy a hamis jóslat szerint cselekedjenek.

Robert K. Merton „önbeteljesítő jóslat” fogalma a Thomas-tételből ered. Eszerint “Ha az emberek egy szituációt valósként határoznak meg, akkor annak következményei valósak lesznek.” A Thomas-tétel éppen arra mutat rá, hogy az emberek sokszor nem csak az adott helyzetükre reagálnak, hanem általuk a szituációhoz kapcsolt belső értelmezésekre és érzelmi reakciókra is válaszolnak. Ezért az emberek viselkedését túlnyomó részben nem is annyira maguk a helyzetek, hanem sokkal inkább a helyzetek szubjektív értelmezése, a helyzetekhez való belső viszonyulás és a helyzeteknek tulajdonított sajátos értelmezés (felfogás) határozza meg. Így sokszor nem egy szituáció valódiságára reflektálunk, hanem a valósnak vélt hatásokra válaszolunk magatartásunkkal. Ezzel együtt a válaszreakcióink tényleges intézkedéseket fognak eredményezni.

Merton a Társadalomelmélet és társadalmi struktúra című könyvében egy fiktív példán keresztül szemlélteti az önbeteljesítő jóslat működési elvét. Íme: A Cartwright Millingville bank egy jól menő üzleti vállalkozás, amely teljesen stabil alapokon nyugszik, jó a menedzsmentje és a beosztottak, valamint az ügyfelek is maximálisan elégedettek vele. Hiba tehát nincs. Mint minden banknak, ennek is csak csekélyke készpénze van, mert a legtöbb értéke különböző vállalkozásokban fekszik. Egyik nap váratlanul sok ügyfél jelenik meg a bankban. A többi ügyfél aggódni kezd a sok új ügyfelet látva a bank körül. Hamis pletykák kelnek szárnyra, hogy valami nincs teljesen rendben a bank körül, így aztán az ügyfelek rohannak a bankba és mihamarabb kivegyék a pénzüket. Ez elindít egy visszafordíthatatlan folyamatot: egyre több ügyfél követeli vissza a pénzét, ugyanakkor a bankban dolgozók is egyre idegesebbek. Ez olaj a tűzre, mert a hamis pletykákat tovább gerjeszti és egyre többen megerősítve és visszaigazolva látják az amúgy hamis híreszteléseket. Erről a lavináról szól a történet, amely végül is maga alá temeti az amúgy jól működő bankot.

A bank a nap elején még szuperül működött, aztán szárnyra kaptak a fizetésképtelenségéről és a közelgő csődről szóló híresztelések. Ez beindította az ügyfelek félelmeit, akik fejvesztve rohantak a bankba, hogy visszaköveteljék a pénzüket. De ezt a bank a kevéske rendelkezésre álló készpénzéből nem tudta hirtelenjében kielégíteni. Így végeredményben a bank ténylegesen fizetésképtelenné válik és csődbe jut.

Az önbeteljesítő jóslat működése

Vegyük észre az önbeteljesítő jóslat jelenségének működési mechanizmusát! Abból indul ki az egész, hogy egy szituációt hibásan értelmezünk. Ez a hibás értelmezés olyan viselkedést vált ki belőlünk, amelynek következtében az eleinte hamis értelmezés igazzá válik. Tehát mi magunk tesszük azzá. Másik oldalról megközelítve. Ha én egy adott helyzetbe már eleve meghatározott elvárásokkal állok hozzá, akkor hajlamossá válhatok olyan viselkedést produkálni, hogy az elvárásaim valóra váltsák önmagukat.

Konkrétabban ez azt jelenti, hogy amit önmagunkról vagy másokról gondolunk vagy hiszünk, az sokszor valóra válik.

Ez az emberi elme működésével magyarázható. Az önbeteljesítő jóslat vagy Pygmalion-hatás spirituális szemszögből azzal magyarázható, hogy a gondolatainknak és az érzéseinknek teremtő ereje, illetve energiája van. Ebben a folyamatban nem annyira számít az előjel, tehát a jó vagy a rossz, a pozitív és a negatív, mint ahogyan az autó fék- és gázpedálja is önmagában még nem okoz semmit egészen addig, amíg nem párosítjuk valamilyen erőhatással. A személyes valóságunk sokszor mi teremtjük, mi alakítjuk olyanná, amilyen. Sokszor nem egy külső erő, hanem a belső erőink – hitünk, felfogásunk, valósnak vélt feltevéseink, eszméink, elveink, érzelmeinkkel átitatott gondolataink – teremtik meg a valóságunkat és ezzel tulajdonképpen befolyásolják a jelen pillanatot.




Az önbeteljesítő jóslatokban rejlő erőket számos ezoterikus és alternatív módszertan felhasználja. A napi önmegerősítő szertartások, a pozitív sorsprogramozások, az önszuggesztiók és egyes jóslások hátterében a Pygmalion-hatás áll. Ezek a módszerek éppen azért lehetnek sikeresek, mert az elme teremtő erejét hozzák működésbe. 

Mire figyelmeztet az önbeteljesítő jóslat?

Az ember alapvetően hajlamos arra, hogy egy személyt vagy egy helyzetet úgy kezeljen, hogy az elvárásait, az előítéleteit, a saját pszichéjéből kivetített tulajdonságait (aggodalmait, félelmeit) aggassa rá. Egyszóval a hitének megfelelően reagál a jelenségekre. Ez azonban legjobb esetben is csak személyes, önmagunk alkotta „valóság”, azaz illúzió marad. Veszélyessé és rombolóvá csak abban az esetben válhat, ha az ember belegabalyodik a saját igazainak, téveszméinek és önigazolásainak a hálójába. Ilyenkor az emberi psziché felépíti a saját kis virtuális világát, amely mint ahogy neve is sejteti, elrugaszkodik a realitásoktól.

Milyen haszna lehet az önbeteljesítő jóslatoknak?
Másfelől a pedagógiában hasznos funkciót is betölthetnek az önbeteljesítő jóslatok. Megfigyelések igazolták, hogy amikor a tanárok tudatosan dicsérték vagy okosnak minősítették a tanulókat, akkor a diákok valóban sokkal szorgalmasabbá váltak és korábbi átlaguk felett teljesítettek. Ugyanakkor ez a metódus ellenkező irányban is működött. Amikor valakiben rendszeresen hibát találtak és butábbnak, lustábbnak titulálták, akkor ők ennek megfelelően kezdtek viselkedni. Holott mindkét esetben a tanárok tudatos gondolati konstrukcióiról volt szó és a valósághoz semmi közük nem volt az ítéletalkotásaiknak. Mit bizonyít ez a tény? Azt, hogy a kimondott szavaknak hatalmas megvalósító erejük van. A diákok akaratlanul is megfeleltek a feléjük sugallt elvárásoknak és a „követelményeknek”. Így váltak valóra a jóslatok.
Ugyanez megfigyelhető a mindennapi életben is. Ha egy hölgyet megdicsérnek a szépsége miatt, bókolnak neki és sokszor kap pozitív visszacsatolásokat, akkor megfigyelhető, hogy a nőknek nő az önbecsülésük, fejlődik az önértékelésük, büszkébben kezdenek el viselkedni és boldogabbak lesznek, továbbá elégedettség sugárzódik a magatartásukból. S fordítva, ha valakit sokat sértegetnek, elnyomnak és lebecsülnek, akkor az valóban igénytelenebbül kezd öltözködni, a viselkedésében is érezhető, hogy elhanyagolja magát és az önkifejezése is devalválódik (veszít az értékéből), mert a külső nyomás hatására sérül az önmagáról alkotott képe (énképe).

Én-kép és Én-ideál
Roppant fontosságú, hogy az ember az önbeteljesítő jóslatokat felhasználhatja saját énképének fejlesztésében is. attól függően, hogy egy személynek vagy egy helyzetnek mekkora és milyen jelentőséget tulajdonít, mit vár el tőle, hogyan értékeli magában, mit érez azzal kapcsolatban, befolyásolhatja a sikerességét. A „meg tudom csinálni” és az „úgysem fog sikerülni” egyaránt működhet önbeteljesítő jóslatként. Az ember doppingolhatja, felspanolhatja magát, ugyanakkor lerombolhatja és az aggodalmaival és a kudarcainak a rémképeivel aláaknázhatja saját sikerességét pusztán azzal, hogy hogyan áll hozzá az élete bizonyos szereplőihez, az adottságaihoz és a lehetőségeihez. Kitűzhet maga elé például bizonyos meghatározott eszméket (ideálokat), amelyekre úgy tekint, mint vezérelvekre és mint olyan célokra, amelyeket minden körülmények között meg akar valósítani. Bár jelen helyzetében nem rendelkezik a megfelelő kompetenciákkal, mégis a napi szintű önfejlődésével, a mindennapi szituációkban meghozott döntéseivel szinte átalakítja a sorsát és bevonzza, illetve megteremti az én-ideáljának a főbb vonásait. Mihelyst közelebb kerül a valóságban az önmagáról alkotott képe az én-ideáljához, annál nagyobb lesz benne a harmónia és az elégedettség, amiből pedig újabb erőket tud meríteni a további fejlődéséhez, vagyis az önmegteremtéséhez.

Amit mindenképpen meg kell értenünk: az önbeteljesítő jóslatoknál még nem történt meg az előre megsejtett hatás vagy változás, de azáltal, hogy mi rákoncentrálunk és energiáinkat arrafelé fordítjuk, megteremtjük, produkáljuk, valósággá alakítjuk az eseményeket.
Az önbeteljesítő jóslatok jelenségét felhasználhatjuk arra, hogy szeretteinkből, barátainkból és kollégáinkból a legjobbat hozzuk ki. Ha már eleve úgy közeledünk hozzájuk, mint akik rendelkeznek bizonyos jó tulajdonságokkal, ha úgy kommunikálunk velük, hogy éreztetjük velük a szándékolt tulajdonságokat, akkor egy idő után meglepve fogjuk észrevenni, hogy az illető abba az irányba változott, amilyen irányba tereltük őt.

Amikor te vagy az önbeteljesítő jóslat alanya, akkor mindig mérlegelt, hogy a rád kivetített tulajdonsággal óhajtasz-e azonosulni, vagy sem. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy neked (énednek) megfelel-e, tetszik-e az adott tulajdonság, s ha igen, akkor hagyd magadra hatni. Ezzel ugyanis szabad utat engedsz a tulajdonság kifejlődésének. Ha viszont azt tapasztalod, hogy a környezeted olyan tulajdonságokkal akar téged felruházni, amilyen nem szeretnél lenni, akkor bátran, karakánul jelentsd ki, hogy te nem kívánsz olyanná válni.

Anekdoták az önbeteljesítő jóslatokra
Amikor 1969-ben Neil Armstrong a Holdra lépett, elhangzott egy mondat a szájából, amit azóta az egész világ megismert: “Kis lépés egy embernek, hatalmas lépés az emberiségnek!”
Ezután nem sokkal mondott még valamit: “Sok szerencsét Mr. Gorsky!”

Mindenki értetlenül állt a történtek előtt. Senki nem értette, mit akar ez jelenteni. Szinte nemzetbiztonságukat látták fenyegetve az amerikaiak, mert nem tudták mire vélni ezt a „kódolt” üzenetet. Egyik nyilvántartásban sem találták nyomát Mr. Gorszkynak.

Amikor Armstrong visszatért, azonnal vallatóra fogták, de az űrhajós nem árulta el a titkát. Ugyanezt a kérdést még vagy ezren szegezték neki, de végül senki nem tudott meg semmit erről a titokzatos Mr Gorskyról.

1995-ben egy riporter újra feltette a kérdést Armstrongnak, aki váratlanul így felelt: Mivel az érintettek már minden bizonnyal nem élnek, elmeséli a történetet. Mr. Gorsky és felesége a szomszédjuk volt. Egyszer gyerekkorában épp az iskolatársával baseballozott a kertben, amikor a labda véletlenül átrepült Gorskyék kertjébe. Armstrong átmászott a labdáért és ekkor hallotta, hogy Mrs. Gorsky azt kiabálja a férjének, hogy „Orális szexet akarsz? Majd akkor lesz orális szex, ha a szomszéd gyereke a Holdon sétál!”

Hát, ennyit az önbeteljesítő jóslatokról.
Vegyük észre, hogy sok ember azért viselkedik velünk barátságosan vagy éppen gorombán, mert mi valamilyen szinten ezt várjuk el tőlük. Tehát mivel mi előre feltételezzük valakiről, hogy így vagy úgy fog viselkedni, s mi ennek megfelelő magatartást veszünk fel, ezért a másik érezvén ezt már kapásból úgy viselkedik, ahogy mi elvártuk tőle. Ezt a túlzott tudatosságot vagy megtervezett viselkedést érdemes tompítani. Ha ösztöneinknek picit több teret engednénk az életünkben, valószínűleg megteremthetnénk személyiségünkben a harmóniát és kevesebb negatív önbeteljesítő jóslattal kell szembesülnünk az életünkben.

A szegedi Boszorkány-sziget története

Rengeteg szegedi tudja, hogy hol van a Boszorkány-sziget elnevezésű partszakasz. Ez ma a Tisza partján elterülő 50-200 méter széles erdő csík, mely nagyjából 2 km hosszan követi a Tiszát a Szegedi oldalon. Ez ma a város központhoz közel található, vasúti sín fut mellette és még motoros ugrató pálya is található a fák közt.

Sokan azt is tudják, hogy miért hívják úgy, ahogy. Erre egyszerű a válasz: mert boszorkányokat kínoztak a Tiszában és vetettek máglyára ezen a helyen. A teljes igazságot viszont csak kevesen tudják, pedig lehet, hogy sokaknak nem ártana.

Boszorkányok... Fikció vagy valóság?

Az egész 1728 nyarán kezdődött...

Az "ördöggel lepaktáló" törököket kiűzték az országból, visszatért a kereszténység, mely újra erőre akart kapni és híveket szervezni a hatalmába, s mint ilyen rengeteg eszközt bevetett, már 1728 előtt is, de akkor jött az a bizonyos sötét év.

A szárazsággal indult minden. "Májusi eső aranyat ér", tartja a mondás, de arról nem szól a fáma, hogy mi történik, ha egy csepp eső nem sok, annyi sem esik. Illetve ha mégis megerednek a csapok az égen, csak pusztító jegek hullanak az égből, melyek mint apró nyílvesszők a zsenge hajtásokat szinte születésük előtt elpusztítják. Ilyen gondokkal küzdött tehát Szeged, azokban az időkben. A templomokban a prédikációk egyre többször szóltak Isten haragjáról, hogy bűnös a város és mint olyan bűnhődnie kell. Isten haragja nagyon nagy erőt képviselt, minek következtében még azok is el kezdtek templomba járni és a szentségeket magukhoz venni, akik azelőtt még a szent helyek környékére sem merészkedtek.
"Most, hogy ezek is bűnbánatot tanúsítottak, mindenki remélte, hogy az isten megelégli a nép szenvedéseit s elküldi az ég harmatját. De az eső még ezután sem eredt meg, sőt amint végtére egy alkalommal nagy borulás támadt, oly vihar és jégzápor keletkezett, hogy minden elpusztult." -Reizner János: Szeged története (1899-1900)
Lassan kezdődött a nyár, de az eső csak nem tette tiszteletét a városban. Ezekben a napokban érkeztek "idegenek" a házak közé. Igazából senki sem tudta pontosan, hogy kik voltak ők, csak találgatások vannak ma is, honnan szakadhattak ide ezek az alakok. De egyszer csak megjelentek, majd ahogy jöttek tűntek is el, vissza a homályba, a történelem féltő sötétjébe. Történetünk végére talán marginálisnak tűnhet majd a szerepük, de minden lavina elindításához csak egy kis hógolyó kell. Egyesek szerint a spanyol vagy olasz inkvizíció emberei voltak, akik a boszorkányságot voltak hivatottak elűzni, mások szerint a másik oldalt képviselték: A sátán imádói jöttek el, hogy híveket toborozzanak és a helyi boszorkányokat tanítsák.

Az idegenek megjelenésével különösen esik egybe egy nagyon fontos és végzetes mozzanat: az emberek elkezdtek egymás közt suttogni. Pletykák indultak útra a házfalak közt és szóbeszéd lengett be minden társasági eseményt, helyet, legyen az cukrászda vagy cipész. Azt rebesgették, hogy a szárazságot nem Isten küldte a földjeikre, hanem maga a sátán. Az emberek furcsán kezdtek egymásra nézni, a szomszédok már egyre ritkábban hívták meg egymást ünnepi ebédre. A templomokban a prédikáció már egyre inkább szólt a sátán hatalmáról és annak kivédéséről, mintsem Isten dicsőítéséről.

A városatyáknak is tenniük kellett valamit, de nem tudták, hogyan fogjanak hozzá.

A tehetetlen város nagy bajba került. Felelősöket kellett találni a történtekre, vagyis inkább a meg-nem-történtekre. Szeged város segítségére ekkor egy inas segített, aki a következő történetet mesélte el:
"Az inas egy másik fiúval az utcán játszadozva, a többi közt ennek a következőket mondotta: megtréfálom ma a szegedieket, kik azt várják, hogy ma esni fog; de csalódnak, mert zivatart idézek elő, - jöjj, tarts te is velem. De emez mentegetőzött, hogy ő ilyesmihez nem ért; mire emez biztatta, hogy majd megtanítja reá, hisz az igen könnyű, el is mesélte annak módját. Azonban emez újra szabadkozott, hogy nem akar benne részt venni, sőt az inast magára hagyta. Délben, mikor az iszonyú zivatar kitört és a jég mindent megsemmisített a mezőkön és a szőlőkben, midőn az asztalnál együtt ült mindenki, az utóbbi fiú az inassal való találkozását atyjának elbeszélte. Az apa erről az elöljáróságnak rögtön jelentést tett, mire az inast beidézték és szigorú vallatóra vették. Az inas ekkor megnevezte a bűnösöket, kik azonnal börtönbe kerültek és megérdemelt büntetésüket el is vették..." -Reizner János: Szeged története (1899-1900)
De ne siessünk ennyire előre. Akiket az inas megnevezett előállították, és kínvallatásra fogták őket, precízen, egyre durvább vallatási módszerekkel: szöges lóra ültették, ujjaikat csavargatták, vagy háttörést hajtottak rajtuk végre. Persze ekkor a vádlottak mindent bevallottak, és mindenkit boszorkánynak mondtak, csak hogy saját sorsukat jobbra fordítsák. Ennek eredménye képpen a boszorkánynak kinevezett emberek özönlöttek be a városi börtönbe, amely rövid időn belül meg is telt, így az elöljáróknak cselekedniük kellett, de erről is majd később.

Élt ebben az időben egy bábaasszony, Kökényné Nagy Anna, akit rengetegen vallottak boszorkánynak. Az ellene felhozott vádak közt szerepelt, hogy a világra hozott gyermekeket a sátán számára keresztelte meg.

"Kökényné Nagy Anna bábaasszonyról, kit a pap a gyóntatószéktől három ízben is elkergetett, de aki azért a gyónásnak és áldozásnak mégis szerit ejtette. A szent ostyát azonban szájából kivette, magánál elrejtette, még pedig oly végből, hogy az úr testével a haldokló csecsemőket felélessze. Babonás körökben ugyanis a szentség erejéről és hatályáról az a félreértett tanítás volt elterjedve, hogy attól még a haldoklók, sőt a holtak is megelevenednek." -Reizner János: Szeged története (1899-1900)

Vagy felhozhatjuk "Szanda" esetét is, akit Kökényné mellett a másik fő boszorkánynak tartották. Róla kevesebbet lehet tudni, csupán annyit, hogy korábban Makóról kiűzték boszorkányság miatt, Kökényné-vel együtt.

A vallatások elkezdődtek, több tucat vádlott ellen, ami a boszorkányok fürösztésével kezdődött, a Tisza-parton. Ilyenkor a vádlottak kezeit és lábait összekötötték, majd derekukhoz egy hosszú kötelet erősítettek, amit a parton tartottak, és a vízbe dobták őket. Amelyik elmerült, az nem boszorkány, -habár megfulladt- amelyik viszont úszott a víz színén, mint a parafa, boszorkánynak kiáltatott ki. Nem tudni pontosan, hány embert fürösztöttek meg, s azt sem, hogy hány halt bele a műveletbe.

Ezután következett a mérlegelés, ahol a súlyukat mérték meg. Ha emberi ész számára érthetetlenül, irracionálisan könnyűnek találtattak, szintén boszorkánynak lettek kikiáltva. Ezek után nem maradt más, a börtönbe vetették őket, s ők ott vártak az ítéletre.

Az ítélet egyszerű és egyöntetű volt: Máglya általi halál.

A döntést július 21.-én hirdették ki és július 23.-án volt esedékes a végrehajtása.

Összesen tizenhárom embert ítéltek máglya általi halálra, hat férfit és hét nőt. Az egyik nőt először lefejezték, s csak aztán tették a máglyára.

Az egész város kisereglett, hogy lássa, miként az ördöggel cimborálók semmivé lesznek. Három máglyát állítottak, mind a hármon négy-négy.
"A szerencsétleneket most újból felszólították, hogy istennel számolva, őszinte és töredelmes vallomást tegyenek s mindazok neveit, akikkel szövetségben voltak s akik a boszorkányság bűnében részesek, még ez utolsó alkalomból fedezzék fel. Ekkor néhányan még emlegettek neveket, legtöbbnyire az idegen lakosok s illetőleg a ráczok és dalmaták sorából. Azután felkötözték őket a három máglyarakásból felnyúló rudakhoz." -Reizner János: Szeged története (1899-1900)

A hóhér meggyújtotta a máglyákat, melyek elhamvasztották a 13 szegedi boszorkányt, s velük együtt a szárazságot. A máglyák helyein csak a kiégett föld maradt, a halott tér, amelyeken állítólag azóta sem nő semmi.

A nézők később úgy számoltak be az eseményről, hogy bebizonyosodott: boszorkányok voltak. A máglyák lobogása közben, de még amikor ők maguk is lángra kaptak, semmi hangot nem lehetett hallani a 13-aktól. A leghalkabb feljajdulást sem. Néhányan a tömeget nézték, néhányan a helyet átkozták el, néhányan a papot nézték gúnyosan, aki imákat mormolva segítette őket át a túlvilágra. Az emberek megkönnyebbültek, hogy vége van az átoknak és újra békében élhet a város, másfelől viszont félni kezdtek.

Az ott maradt városiak, akik a hamvakat takarították el, furcsa dolgokról számoltak be. A lombok suhogása az emberi beszédet idézte, a hamvakban emberi fejek bukkantak fel, majd hordta el a szél. Ám ami a legkülönösebb, bár az elítéltek majdnem meztelenek voltak, és semmi ékszert nem viseltek, 13 kis amulettet találtak az elszenesedett maradványok közt. Ezektől a "sírásók" annyira megijedtek, hogy hozzájuk sem értek, otthagytak mindent, szaladtak vissza a városba, ahogy a lábuk bírta. Mikor visszaértek, a történteket elmondva egy nagyobb csapat tért vissza a helyszínre, ahol már nem találták a hamvakat, ahogy a 13 amulettet sem. Csak a kopár föld és a kiégett fű tanúskodott, hogy pár órája még hatalmas tüzek égtek ott. Se a hamvak, se az amulettek nem voltak ott.

Az emberek félni kezdtek a helytől, úgy tartották el lett átkozva. Egy olyan hely, amihez vér tapad és ezt a vért nem lehet lemosni. Ez a vér beleitta magát a Boszorkány-sziget talajába és megmérgezte azt. A legtöbb helyi nem is mert oda többet kimenni. A gyerekeket azzal az erdővel ijesztgették az idősek és az egészből a századok során egy legenda lett, egy hátborzongató mítosz, egy gyermek mese.

Az amulettek azóta sem kerültek elő. Senki sem tudja mi történt velük, hova lettek. Lehet, hogy csintalan gyerekek lopták el, mikor a többiek elmenekültek, de lehet, hogy ténylegesen a föld nyelte el.

Azóta azon a helyen a tényleg meleg nyári napokon, főleg július 23.-a körül tényleg lehet hallani valami furcsát a fák susogásában és az erdő zajában. Emberi jajgatást. Néha segítségkérő, néha kárörvendő.

Ez a története a Boszorkány-szigetnek, ami még ma is egy furcsa hely. A legendák halványodnak, az öregek már nem mesélnek ilyesmit a fiataloknak, de ami történt, az megtörtént, ahol pedig vér folyt, azt nem lehet onnan letörölni. Bár kíváncsi lennék, mi lett azokkal a nyakláncokkal, lehet, hogy jobb is, ha nem tudjuk meg soha. Néha a történelem feledékenysége inkább hasznos, mint ártó.

Forrás

Fekete szemű emberek

Hátborzongató, nyugtalanító, fenyegető, baljós…egyszóval emberfeletti. Így lehet jellemezni őket. Ezekre az emberekre nem csak az imént felsorolt szavak illenek, hanem még valami: természetellenes fekete szemek. Kik ők valójában?

Sok embernek van sötét szeme. Maga a fekete szem nem természetellenes, hiszen több mindenkinek van nagyon sötét barna vagy sötétkék szeme és adott fényszögben valóba feketének tűnhet a szem. De a fekete szemű emberek bármilyen fényszögben legyenek is, mindig feketének tűnik a látószervük. A beszámolók szerint nem csak az írisz fekete, hanem az egész szem.

Mindez persze lehet a szemtanú téves megfigyelése is. Ami azonban zavaró még, a a különös viselkedés. Akik már találkoztak ilyen emberekkel, gyakran erős késztetést éreztek, hogy jobb elkerülni őket. Csupán paranoiáról lenne szó? Nézzünk meg néhány esetet.

PIHENŐ
Chris és a férje éppen a michigani I-75-ös úton utazott, amikor úgy döntöttek, megállnak egy rövid pihenőre. Amikor Chris kijött a női mosdóból, egy vékony, sötét hajú nővel találkozott aki szembe jött vele. A nőnek fekete szemei voltak.
„Határozottan éreztem azt a megmagyarázhatatlan szörnyű érzést, ami azt sugallta, valami nincs rendben vele” – mesélte Chris. 
„A szemei…teljesen feketék voltak. Nem voltak pupillái, feketeség borította az egész szemét. Erős késztetést éreztem, hogy azonnal tűnjek el onnan amilyen gyorsan csak lehet. A tekintete üres volt, mintha semmiféle érzelem nem lenne benne, inkább hűvös és rideg volt”. 
Előfordul, hogy találkozunk sötétebb szemszínű emberekkel, de Chris valami nagyon különöset érzett ezzel a nővel kapcsolatban. 
„Az érzéseim azt mondták, hogy nem ember volt. Olyan volt, mint egy felsőbbrendű valami, egy ragadozó, ami a zsákmányára vár. Úgy éreztem, mintha kontrollt akart volna gyakorolni rám. Emiatt éreztem azt, hogy azonnal el kell tűnnöm a hatásköréből. Amikor visszatértem a kocsihoz és beszálltam, hatalmas megkönnyebbülést éreztem." 
Felsőbbrendű. Ragadozó. Még lehetne folytatni a szavakat, melyekkel a szemtanúk jellemzik ezeket az embereket. De mi van, ha csak egy túlzott pszichológiai reakcióról van szó, amely válasz egy olyan szokatlan kinézetre, ami egyébként normális?

AZ APARTMANHÁZ
Tee jelenleg egy 48 éves apartmanház tulajdonosa Portlandban, Oregon államban, aki az eddigi 20 éves munkája során már rengeteg különféle emberrel találkozott nap mint nap, de volt egy bizonyos találkozása neki is, melyet a mai napig nem tud sehova sem tenni. Egy fiatal fiú állt az apartman ajtajában. Tee így meséli a történetet:
„17 vagy 18 éves fiú lehetett. Azt kérdezte, van-e szabad szobám. Emlékszem, hogy nagyon riadtnak tűnt, mintha félt volna valamitől. Az öltözködésében nem volt semmi szokatlan. A szemében annál inkább. Felállt a hátamon a szőr és remegni kezdtem a félelemtől”.
Akárcsak Chris, Tee is megtapasztalta ugyanazt a rosszindulatú érzést.
„Képtelen voltam egyenesen a szemébe nézni. Mintha a halálomon lettem volna. Most biztos páran azt gondolják, hogy túlreagáltam a dolgot, de a szemei igenis feketék voltak, nem volt igazi pupillája. A beszédjében sem volt semmi rendkívüli, de olyan erősen becsaptam az orra előtt az ajtót, ahogy csak tudtam és olyan messzire kívántam őt amilyen messzire csak lehetett. Úgy éreztem, hogy komoly veszélyben vagyok.”
Valóban beszélhetünk fekete szemekről? Vagy lehet-e olyan tág egy pupilla, hogy teljesen eltakarja az íriszt? Sötétben a pupillák teljesen kitágulnak, amennyire csak lehet. De a fiú Tee fényes nappal találkozott. Néhány gyógyszer azonban mellékhatásként eredményezhet tág pupillákat. A tág pupillák egyéb okai lehetnek még egyéb gyógykészítmények, szemcseppek és agysérülések. Lehetséges-e, hogy a fiatalember valamilyen szemcseppet használt vagy valami más gyógyszert? Természetesen elképzelhető ez is. De nem csak a szemről van szó. Olyan, mintha nem csak a szemükkel lenne a baj, hanem valahogy az egész lényükkel…a lelkükkel….ami elmerül a sötétségben.

A KÁVÉHÁZBAN
Missy sohasem fogja elfelejteni találkozását Starbucksban. Egy hideg novemberi napon megállt egy forró teára kocsijával az egyik bárban. Miután kifizette a kávét és a pénztárcájával volt elfoglalva, úgy érezte hogy valaki nézi őt. Missy megfordult és egy férfit pillantott meg. 
„Az viselkedésével nem volt semmi különös viszont a szemei és a kisugárzása nagyon megrémített. A szemei feketébbek voltak a feketénél is, semmi fehérség nem volt bennük, és valami sötét titokzatosság vette őt körül, mintha csak maga a gonosz lenne. Ahogy a szemeit néztem, tudtam, hogy nem emberi lélek lakozik abban a testben…és tudta azt, hogy tudom, hogy nem ember”. 
Nem ember. Ez a kifejezés újra és újra felbukkan az elbeszélésekben. Itt nem egyszerű emberi tulajdonságokról van szó. Naponta találkozunk különféle emberekkel, akiknek más-más jellemzőik vannak. De annak a határozott érzése, hogy valaki nem ember, az teljesen más.

KOPOGÁS AZ AJTÓN
Adele otthon volt a találkozása során. Ezúttal azonban gyerek álltak az esemény középpontjában. „Éppen a hálószobámban voltam és egy könyvet olvastam.” – mondja Adele. 
„Éjszaka 11 óra körül kopogást hallottam. Felkeltem az ágyból, hogy megnézzem, mi lehet az. Kinéztem az ablakon és nagy meglepetésemre két gyerek állt ott. Kinyitottam az ablakot és megkérdeztem tőlük mit akarnak az éjszaka közepén. Egyszerűen csak annyit mondtak, hogy engedj be. Én nemet mondtam, majd megkérdeztem miért. Ők erre azt felelték, hogy használni akarjuk a fürdőszobát. Eléggé megrémültem azon, hogy 10 éves gyerekek bekopogtatnak az éjszaka közepén egy idegenhez, hogy használhassák a fürdőszobát. Nemet mondtam még egyszer, majd bezártam az ablakot, de az üvegen keresztül láttam őket. A szemükbe néztem…még sohasem láttam ilyen szemeket. Teljesen feketék voltak. Olyan volt, mintha valamiféle gonosz kisugárzás jönne belőlük. Az érzés körbevett. Rettenetes volt.”

RACIONÁLIS VAGY PARANORMÁLIS?
Mi a magyarázat? Barry Napier UFO kutató egyik cikkében azt állítja: 
„A fekete szem nem lehet más mint kontaktlencse. Léteznek enyhén sötétített kontaktlencsék ugyanis. A legtöbb beszámoló valószínűleg a túl élénk fantázián alapul és a történetek nagy része el van ferdítve”. 
Napier szerint a legtöbb beszámolót nagyon szenvedélyesen és beleélve mondják el a szemtanúk, amely még inkább hitelesnek tűnővé teszi a történetet. Azok akik paranormális dolgokat látnak ezekben a történetekben, leginkább azon gondolkodnak, mi van ha nem emberek ők. Annak magyarázatára, hogy mik lehetnek, három felvetés született: idegenek, más dimenzióból jött lények vagy démonok. A témát azonban nehéz helyesen megítélni, nehéz levonni a következtetéseket. Mindenesetre érdekes problémával állunk szemben, amely úgy tűnik egyre többször fordul elő. Alaposabban meg kellene vizsgálni az eseteket és olyan jól kellene dokumentálni őket, amennyire csak lehetséges. Lehet racionális magyarázata ezeknek a találkozásoknak, vagy Missy szavaival élve „nem vagyunk egyedül ezen a világon. A világunkat megosztjuk nem evilági lényekkel is”.

Biztos ami biztos: Ne engedd be őket!